Főmenü:
Vonósok versenye Oroszlányban
2010. november 22.
Hármas jubileum alkalmából köszönthette péntek délelőtt Orbán Ferenc az oroszlányi önkormányzat Müvelődési, Oktatási és Sport Bizottságának elnöke a megye zeneiskoláiból érkező fiatalokat a helyi Bakfark Bálint művészeti iskolában. Idén ünnepelte az intézmény félévszázados fennállását, tíz évvel ezelőtt szervezték meg első alkalommal a hegedű és gordonkaversenyt, amire most ötödik alkalommal került sor.
Nyolc iskola harmincegy diákja mérte össze tudását és tehetségét, közülük tizennyolcan hegedűn. A nap folyamán az ismert klasszikusok, mint Bach, Csajkovszkij, Vivaldi mellett több kevésbé ismert darab is elhangzott, melyek előadását a Belej Ferenc gordonkaművész és Bóna János hegedűművész alkotta zsűri értékelte.
Mint az a produkciók bemutatását követően elhangzott, különösen a legfiatalabbak korcsoportja volt idén kiegyenlített (az 1998. szept. 1. után születettek), és a zsűri külön is kiemelte a két szaktanár, a tatabányai Laskay Zsoltné és az oroszlányi Milán Zoltánné tanítványainak kiváló szereplését.
Eredmények:
Gordonka I.
Arany -
Ezüst -
Bronz -
Hegedű I.
Arany -
Ezüst -
Bronz -
Gordonka II.
Arany -
Bronz -
Bronz -
Hegedű II.
Arany -
Bronz -
Gordonka III.
Arany -
Hegedű III.
Arany -
Bronz -